Na, most lett végleg tele a hócipőm. Napok óta nem alszunk rendesen, mert a kialakult helyzetre koncentrálunk a szomszédban. Egy illiberális autokrata vezér szükségét érezte, hogy egy szuverén államot demilitarizáljon, mert fenyegetve érezte magát. Nem tetszett neki, hogy Ukrajna NATO és EU tag akart lenni. Nem mondom, az ukránok sem voltak mindig szuper barátságosak, legfőképp a kisebbségekkel. Mi sem. Vannak nacionalistáik, pont úgy, ahogy nekünk is. Épp hatalmon. Mégsem gondolnánk, hogy ettől majd bárki betörhet ide és ügyesen bábkormányt ültet a nyakunkra. Többek közt azért sem, mert mint egyre világosabb, nekünk már van ilyen. Kiszolgáljuk az igényeit egy jókor jött vétóval, tömeges agymosással még ma is. A közpénz média még mindig igyekszik relativizálni a helyzetet, elmagyarázni, hogy a világon mindenki hülye csak mi vagyunk a Vitray. Közben a szélturul csak forog-forog.
Az elmúlt egy hétben azon vekengtünk barátainkkal, hogyan tudnánk segíteni a kárpátaljai és belső-ukrajnai menekülteken. Sajnos, mi egyébként is okleveles migráncs simogatók vagyunk, mert nem tanultunk a propagandából és a közel-keleti nagyszemű gyerkőc sírását sem tudtuk nem hallani. Ma láttam egy riportot a határmenti segítőkről, ahol a református egyház berkein belül működő szervezet képviselője “Jézus Krisztus és Isten” hívásának tekintette ottlétét. Félre ne értsetek, nagyon örülök, hogy ott van, dicséretes. Csak az kavarta fel bennem egy kicsit a nyugalom egyébként is zavaros óceánját, hogy nem láttam őt, őket segíteni mostanában. Sőt, szót emelni sem. Hiszen a szószékről, a propagandából azt az üzenetet tehette magáévá, hogy a migráncs rossz! Nekem vallásos meggyőződésem nincs, elveim viszont vannak. Meglátásom szerint ezeket a kommunikáció, politika, magánérdek nem írhatja felül. Szeretném azt hinni – naiv módon -, hogy az igaz hitet sem.
Szóval azon lamentáltunk, hogyan tudnánk segíteni legalább egy kicsit, amit a mostani lehetőségeink megengednek. Felhívtunk pár segélyszervezetet és az egyik mellett döntöttünk, mert már korábban is jó tapasztalataink voltak velük. Elmondták mire van a legnagyobb szükség. Tartós élelmiszer, amit el tudnak készíteni egy mikróban is, mert főzni nem tudnak majd az ideiglenes szállásukon, tisztálkodó szerek, pelenka, nedvestörlő stb. Felkerekedtünk, vásároltunk. Nem nagy dolog, ez a minimum. A pénztáros hölgy megkérdezte mire kell nekünk ez a sok konzerv és gyorsleves? Elmondtuk, hogy hova szánjuk. Ő megjegyezte, reméli nem Orbán Viktor lakik jól belőle és megkérdezte: “Nekünk ki segít majd?” Erre csak annyit bírtunk mondani, reméljük nem lesz rá szükség, de ha igen, csak lesz valaki.
Elvittük a motyót. A szervezettől kifelé jövet kaptam egy üzenetet, amiben egy másik barátom küldte el a TV2-n frissen elindult nemváltó műtétek nonszensz koncepciójával operáló népszavazást támogató hirdetést.
Pont most. A nemzetközi helyzet kialakulásában fülig kakis kormányunk úgy érezte, ez most a legfontosabb kérdés.
Ehhez csak két dolgot fűznék:
- Putyin padavanja az össztűz közepén sem képes a lényegre fókuszálni, revideálni szürreális világképét.
- Az LMBTQ érzékenyítéstől (még ha lenne is ilyen az iskolákban) nem halt még meg senki, az illiberalizmustól, a gyűlölettől, a fanatizmustól már elég sokan. A számláló épp a szomszédban pörög.