Nemzetünk Paripája vágtat a szakadék felé. Nem vak az a ló, csak vakmerő. Meghát nem is ő dönt, hanem a zsoké.
Csatába megyünk megint! Vétózunk, mert mi nem akarjuk, hogy jogállamisági feltételekhez kössék a pénzt. A végén még beleszólhatnak, akik összedobják mire költsük. Közemberek, kisvállalkozások megsegítésére, egészségügyre, rászorulókra, családokra vagy valami szentségtelen civil dologra. Nem háztájiban nevelt oligarchákra, strómanokra, akarom mondani az új nemességre.
Igazi csapatjátékosként vastagon teszünk rá, hogy milyen következményei lesznek ennek a pajtásainknál, de arra is, mit okoz ez itthon. Hogy állítjuk így talpra a pillanatnyilag száz sebből vérző Pannon Pumát?
Az ideológia cél oly’ nemes, hogy bármi áron! Nem akarok sebeket tépkedni, de ilyen is volt már úgy száz éve. Az akkori kőkemény fiaink is hasonló önbizalommal rúgkapáltak, abban a mélységes hitben, hogy tévedhetetlenek. Bár ezt nem szoktuk emlegetni, hozzájárult ez is ahhoz, hogy így alakult a történelmünk.
Nekünk tartásunk van és vas akaratunk. Nincs alku, ha mi táncolunk az nem körtánc vagy menüett. Igazi helyigényes faluszéli death metal pogó.
Persze az is lehet, hogy oroszrulett vagy egy combos blöff. Meglátjuk. A baj csak az, hogy a mi bőrünkre megy.
Sajnos, nekünk kevesebb a tartalékunk, mint az említett lovasságnak. Mi hamarabb rámegyünk.
Akkor majd biztosan halkabb lesz picit az imalánc.