Már megint kilógok. Liberálisnak konzervatív, konzervatívnak liberális vagyok.
Egyáltalán miért kell valamelyik előre címkézett dobozba beleülnöm?
Biztosan velem van a baj, ha csak azért nem hülyézek le valakit, mert mást gondol dolgokról. Imádok vitázni, meggyőzni, meggyőzve lenni. Van olyan barátom, akit rendszeresen felhívok, ha egy aktuális illiberális intézkedésen, cikken, reakción kiakadok és megkérem, hogy magyarázza el nekem, győzzön meg, mert politikailag ő tőlem jobbra helyezkedik el azon a skálán, amit nem vagyok hajlandó binárisként kezelni.
Ez a skála és a rajta elfoglalt aktuális pozícióm témánként eltér és nem is vagyok rá-rajzszögezve.
A könyvespolcon remekül elfér egymás mellett Balzac, Krúdy, Esterházy és Capote, nem kell őket alufóliával elválasztanom, nem kapnak lángra egymástól. Vannak értékek, amik a köz szerint konzervatívnak számítanak, hagyományok, tradíciók, amik számomra is alapot jelentenek, de kifejezetten fontosnak tartom az élni és élni hagyni alapelvet. Az új dolgok nem feltétlenül rosszak, a fejlődés útját dogmákkal eltorlaszolni nem elfogadható. A szabadságjogainknak pedig addig kellene terjednie, míg másnak nem ártunk velük.
Értem én, hogy könnyebb úgy hangolni a tömegeket, hogy vastagon kihúzzuk mitől rossz az “ellentábor”, megmondjuk mi a véleményed és az miért nem megkérdőjelezhető. Esetleg alátámasztjuk pár elferdített ténnyel.
Ha megoldható, tapasztalatok, ismeretek nélkül ne küldjünk máglyára senkit, ne ugorjunk a torkának, mint a Gyalog Galop emblematikus vérnyula. Amennyiben van energiánk, tehetünk egy kísérletet kulturált eszmecserére, hátha nem elmeroggyant troll az illető. Tudom, a politikai élet mostanában kicsit sem ezt reprezentálja. Vagy arrogáns dömperke vagy sebzett állat stílusban kommunikálnak egymással és százszázalékban polarizáltak, nincs átmenet, nincs átjárás. Szemezgetni nem lehet.
Pedig a diverzitás üdvözít.
Több határon túl született barátom van. Itt tanulnak, dolgoznak, élnek hosszú évek óta. Általában személyiségük szerves része a tradíció, mert érthető módon, valamivel mélyebben élték meg a magyarságtudatot, kissebségben, elszakítva az anyaországtól. Ettől még egyikük sem bigott. Stabil értékrenddel rendelkező, de rendkívül nyitott emberek. Néhányukat páriaként, árulóként kezelik otthon, mert nem értenek mindenben egyet a kormányzat tevékenységével. Ezért persze az otthoniakat sem lehet hibáztatni, mert készen kapják információkat, nem feltétlenül jut el minden nézőpont hozzájuk. Arról nem is beszélve, hogy a tíz évvel ezelőtti elmúlt nyolc évben tevékenykedők sikeresen beletapostak a lelkükbe, szöges cipővel.
Vannak politikusok, a politikához túl közel került közéleti szereplők, zenészek, színészek, akikre orrolok, mint egy durcás kiselefánt, aki nehezen felejt. A végletekig elmennek sokszor ostoba szolgalelkűséggel, papagáj reflexszel. Pedig ezek az emberek nem buták. Rájuk erőltetett narratívával, panelekkel operálnak, mert kötelező. Ettől viszont Geppetto-t vizionálom a takarásban és szinte látom, ahogy nő az orruk.
Míg el nem felejtem: A tradíciók, hazaszeretet, magyarságtudat nem kisajátítható. Kérem vissza! Attól, hogy nem kattanok az említett skála jobb szélén, magyar vagyok és általában büszke is rá. Csak akkor szégyellem magam kicsit, amikor igyekeznek bennünket visszavezetni egy-két évszázaddal ezelőttre.
A székely kapu gyönyörű, de a szeretet is az, attól függetlenül, hogy ki szeret kit.
Szóval úgy döntöttem csinálok egy saját dobozt magamnak, nem írok rá semmit és fogadok benne vendégeket. Van itt hely.